Rekláám

http://ariaargent.blogspot.com/ - Reklám. Csak erősen depis vagy nyomott hangúlatban lévő embereknek, akik ökörködésre vágynak egy novella elolvasása után. XD

Kedves Alice!

Sziasztok! Én vagyok az igazi Alice Axente, és most nem tudom megérteni, hogy miért írod a chatbe, hogy nem én vagyok. Tudod ez nekem nagyon rosszul esik, mert imádok írni, és szeretem az olvasóimat, de ezzel Te eltávolítod Őket tőlem, a blogtól.

Ha adsz nekem egy épkézláb magyarázatot, hogy miért teszed ezt, akkor tudunk beszélni is. Figyelj, én nyitott vagyok mindenre, mert tudom, hogy a Kém Gén írása alatt Te is a követőm voltál. Én sok mindent tudok gyerekek, és az IP cím is mellettem szól. Nézzétek meg kedves chatesek az IPmet, írjátok le, hogy mi az, ha egyezik a következővel, én vagyok: 84.21.13.94

Szóval ez vagyok én, Alice Axente. Ha nem hiszitek, megértem, mert már én sem hiszek magamnak, ami szörnyű... Komolyan, adjam meg az MSN passwordömet is, vagy mi van? Kérlek, fejezd be a nevemben írást!

Bevezető

(1900 -as évek)

Az időjárás kedvező volt egy kiadós vadászathoz. A szél enyhén, kellemesen fújdogált megzörgetve a fák leveleit. Nagyokat szippantottam a levegőből, - igaz szükségtelen lett volna, ám én így éreztem magamat teljesnek - s zsákmányomat otthagyva folytattam utamat az ösvényen. A föld a lábam alatt kiszáradt, zavart a helyzet, mivel a felkavarodó por az orromba szállt, eltelítve lég utamat. Sietősre fogtam a dolgot, s vámpír mivoltomnak köszönhető észveszejtő tempóban kezdtem rohanni a házunk felé. Ahogy kiléptem az erdő sűrűéből bátyám előttem termett, s átfogta vállamat, közben mosolygott.

-          Köszöntelek ismét itthon, Alice! - ölelt át mikor beértünk az ajtón. Viszonoztam a gesztusát, és nem kis meglepetésemre még egy csókot is kaptam a jobb arcomra. Testvérem és én csaknem kilenc esztendeje elváltunk egymástól, csak vitt a fejünk, s lábunk, ám most újból rátaláltunk a másikra.

-          Hiányzott az otthon nyugalma. Annyi mindent tudtam meg az emberekről ezen évek során, melyeket külön töltöttünk. Rengeteget tudnék regélni a bálokról, kastélyokról, s arról, amit nemrég észleltem, az emberi fölényességről, nagyravágyásról! - mondtam testvéremnek, miközben felsétáltunk a korhadó grádics legtetejére, ahonnan a szobánk ajtaja nyílott. - Ha elhinnéd miket tapasztaltam! Csak azért, mert így nézek ki, ahogy kinézek már három udvarlóm is akadt. Méghozzá hercegek! Trónörökösök, Edward! Mind azt hiszi, megkaphat feleségül, hisz' nekem a pénzük számít, de mindahányan tévednek! - estem kétségbe - Mond meg nekem, miért ilyen felszínesek mind?

      Gondolkodón lehajtotta fejét, s nem is emelte vissza a tekintetét rám, míg meg nem szólalt. - Alice, húgocskám, annak az egynek, kinek egyszer a jegyese és asszonya leszel, nem lesz felszínes, együgyű! Pont hozzád illő lesz! Ne bánkódj, mert egyszer mindenkit utolér a szerelem! Van rá egy - elég hosszú - életünk, hogy megtaláljuk a tökéletes társat!

(2010 - Washington, Forks)

A tegnapi vásárlókörúton beszerzett darabokat - egy feszülős bézs színű toppot, s egy combközépig érő fekete, oldalt fölhasított szoknyát - vettem fel, valamint egy szintén bézs magas sarkú szandált. Kiegészítőnek egy gyönyörű nyakláncot választottam, melyet még Jaspertől kaptam úgy tizenhét évvel ezelőtt. Imádtam a kis csecsebecsét, csaknem úgy, mint a fehérarany karkötő, s fülbevaló szettet. Családom kizárólag nekem csináltatta a darabokat. Felvittem egy kis rúzst a számra, enyhén füstösre pingáltam a szemhéjam, s amint befejeztem a munkálatot letáncoltam a földszintre szerelmem ölelő karjaiba.

-          Káprázatosan festesz! - suttogta fülembe. Arcon csókolt, megfogta a kezemet, és kivezetett a házból. Edward már tűkön ülve várakozott, Rose a visszapillantó tükörbe nézegette magát, Emmett meg... Hát, Emmett volt.

Jasper és én beszálltunk az autóba, Emmett –el egyből egymásnak estek. Figyeltem mi lesz a vége a szurkálódásnak, és nem kellett csalódnom, Emmett szokáshoz hűen viselkedett. Tenyereit két fülére tapasztotta, kiöltötte a nyelvét és folyamatosan azt hangoztatta: - Nem hallom ám Jazz! Nem hallom ám! - Nem bírtam ki, nevetnem kellett. Muszáj volt. Olyan gyerekesen viselkedett "idősebbik bátyám", hogy szinte belefeküdtem az ölükbe a kacagástól. Edward durcázott, így erősen koncentrált az útra, kizárva minket.

Pár percen belül már meg is érkeztünk. Kiszálltunk az autóból és külön utakra indultunk. Jazz, Rose és én a biológia terem irányába, míg Edward és Emmett az ebédlő felé. Rosalie folyamatosan azon agyalt, hogy miként állhatna bosszút férjén, s percenként újabb ötlete támadt, amelyet gondosan, szálakra bontva tervezgetett, mire kieszelte a végleges megoldást. Meg kell mondanom, nekem is imponált ezzel, mert Rose -ból nem néztem volna ki ilyen furfangosságot… Sokatmondón rámosolyogtam, válaszul ő is csak somolygott.

Beértünk az osztályterembe, s meglepődve állapítottam meg, hogy a megszokott helyünket egy idegen srác foglalta el. Nyomtam egy puszit Jasper arcára, s a fiú mellé táncoltam.